2012. december 23., vasárnap

Az előadás és a projekt összegzése Ági szemszögéből

Hosszú 8 hónapon vagyunk túl. Úgy gondolom, mindenki beleadott mindent, amit tudott és/vagy amit akart, a lényeg, hogy az előadás sikeres volt, és egy komplett színdarabbal állhattunk ki, amiről csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nagyon izgultam mindvégig, hogy milyen lesz ez az előadás. Személy szerint, hogy menni fog nekem az ének és az másoknak tetszeni fog-e. Izgultam azon, hogy mások rendesen megtanulják a szöveget. Sok munka volt ebben az egészben, és sokat köszönhetünk a szervezőknek is, hiszen mindig próbáltak segíteni, és ahol tudtak, ott segítettek is.
Boldog vagyok, hogy egy ilyen élménynek lehettem a részese, és hogy ilyen remek emberekkel hozott össze az élet :)

2012. december 22., szombat

Ne mondd, hogy ég veled - írta nekünk a kék szemű lány

Ne mondd, hogy ég veled. 
"Még utoljára megfordul a kék szemű lány, szája mondani szeretne valamit, s bár a sírás elfojtja hangját, ezt még el kell mondania. Arcát apró mosoly lágyítja el, közben egy-két szó hagyja el ajkát, mikor ránéz a sok régi barátra: az ég veled hazug szó. VISZONTLÁTÁSRA." 
 Jobban nem is fogalmazhattam volna, e pár szó tükrözi a lelkemet, öröm volt együtt lenni, és élveztem a perceket, mikor táncoltunk mindannyian, s nem számított kik vagyunk, hisz minden arcon apró mosolyt hagytunk, mert ha ránk néztek, láthatják, hogy bár különbözünk, mégis egyek vagyunk, voltunk s leszünk. 
 Írhatnék hosszú, érzelmes szöveget, vagy búcsúról szóló verseket, de akkor talán elvesztené a lényegét, vagy elhalkulna az üzenet, miszerint nem búcsúzok el, s ezúton kérlek, hogy ne felejts el, mert a kék szemű lány én vagyok, ki tőletek e mondatokat várja: "Az ég veled hazug szó. VISZONTLÁTÁSRA."

2012. december 20., csütörtök

Gábor értékelése



Az egész program alatt nagyon jól éreztem magam, nagyon sokat tanultam, a személyiségem változott, úgy érzem, több lettem attól, hogy részt vettem a programban A profilrajz elkészítést nagyon élveztem még úgy is, hogy segítségre volt szükségem a kivitelezésnél a kézfunkcióm hiánya miatt. Úgy érzem, ezzel a feladattal áttörtünk egy határt, amiről addig nem is hittem, hogy meg tudom tenni.
Az egész program során maximális elfogadást éreztem a csoport és a szervezők részéről, ugyanakkor én is törekedtem arra, hogy fejlődjek fizikai és szociális képességek terén egyaránt. A felállás előkészítést nagyon élveztem, az egész csoport hozzáállása olyan volt, hogy tudtam a project végére fel fogok tudni állni segítséggel közönség előtt, és végig elhittem, hogy ez lehetséges, egy pillanatra sem inogtam meg. A színházi próbákat is nagyon élveztem, teljesen más volt, mint a megszokott helyünkön próbálni.

Nagyon szívesen részt vennék egy hasonló projectben!